Mivel és miért dacol egy nő, aki nem képes szorosabb emberi kötelékben élni? Kárász Nelli félig ember, félig talán kárász, az emberi közegben jéggé dermed és nem tud feloldódni.
1920-as évek, falu. Kárász Nelli férje fokozottan és sűrítetten képviseli mindazt, amitől iszonyodik, fél: Takaró Sanyi életfelfogása hálóként szorul a nőre: „később is ez volt a kibírhatatlan benne: mindannak, ami bennem oly ziláltan és bonyolultan, sokszor gonoszul is történt, ő a legegyszerűbb és legjobbhiszemű megfejtését adta.” Takaró Sanyi szeret mulatozni, beszélni, inni, kétes üzleteket bonyolít, és végül más nőket is ágyba visz. Négyévi házasság után, egy éjszakai dulakodás alkalmával, Kárász önvédelemből Takaró fejére szorítja a párnát, aki meghal. Kárász nem érzi magát bűnösnek.
Férjének öccse, Takaró Imre iránt titkos szerelmet táplál, a férfi éppoly jeges, hallgatag és titokzatos, mint Nelli. Mi történik a férj temetése után?
A „kedvesnővérek” kórházában végzett ápolói szolgálatban kiteljesedhet-e a nő élete?
Az Iszony a nő-férfi viszony cizellált leírásán túlmenően mélyebb felismerésekig is eljut, és egy tágabb, nyelvkritikai kérdéskör felé vezeti az olvasót: „A férfiak fogalmakkal néznek a világba. Vannak ilyen szavaik, mind frigid, pogány. Azzal ránk világítanak, s az a fényárnyék-kísértet, amit a sötétből kikapnak, azt hiszik, maga a dolog. Innen a nagy önhittségük és árvaságuk […]; a fogalmaik megnyugtatják őket; folyton fogalmaznak, és nem fognak semmit sem meg.”
Németh „tudatregény”-nek nevezte a művet, Kárász Nelli tudatán keresztül látunk, egy hiperéles érzékelés és elemzés, és egy ritmusos nyelv segítségével. Kötelező olvasmány.
(Gubicskó Ágnes)
Hozzászólások
Hozzászólás